Kairos Figyelő


Börtön járhat a piramisjátékok közvetítőinek is

2018 januárjától szigorodott az erre vonatkozó törvény

2018. február 08. - vajkay

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére elfogadott jogszabály-módosítás alapján 2018 januárjától két év szabadságvesztést kaphatnak az engedély, bejelentés nélkül működő pénzügyi közvetítők. Az új büntetőeljárási törvény révén jövőre már jogosulatlan pénzügyi tevékenység és piramisjáték szervezése…

Tovább

Újabb hatósági lépések

A nagy ünnepi pihenésben és évkezdésben kissé leült a Kairos körüli felhajtás, több hazai partner is parkolópályára tette a dolgot, beismerve, hogy anyagilag nehéz helyzetbe hozta a cég a fizetések helyetti folyamatos ígérgetésekkel, több magasabb szinten lévő beszervező partner azóta eltávolította…

Tovább

Magyarországon nyomoz a BRFK a Kairos után

a nyomozást a Főügyészség rendelte el piramisjáték szervezésének bűntette miatt

Kevés jó hír éri ebben a hónapban a Kairos partnereit. Azon felül, hogy már 3. hónapja a legtöbben nem kapják meg a kifizetéseket, a mainstream média is felkapta a témát majd a Cseh Nemzeti Bank is közleményt adott ki arról, hogy AGC-nek semmiféle engedélye nincs pénzügyi tevékenységet…

Tovább

A Cseh Nemzeti Bank (CNB) figyelmeztet az AGC engedély nélküli működésére

Ismét egyik olvasónk/kommentelőnk talált rá a Czech National Bank (továbbiakban CNB) felhívására, ami a bank hivatalos oldalán olvasható ezen a linken: http://www.cnb.cz/cs/spotrebitel/ochrana_spotrebitele/upozorneni/upozorneni_asset_global_consulting.html Az eredeti figyelmeztetés cseh nyelven…

Tovább

a Kairosról az index.hu-n

Vezércikként hozta az index.hu - Magyarország legolvasottabb hírportálja - a Kairosról szóló cikküket. Az egyébként remek, csalókról és csalásokról szóló cikksorozat legújabb része eléggé összefoglaló jellegű, elsősorban "kívülállóknak" szólva, de mégis tartalmazhat olvasóinknak is pár új infót. A…

Tovább

Elkezdődtek a letartóztatások

Mint azt előre sejtettük, eljött a böjtje a piramisjáték-építésnek. A hatósági figyelmeztetések/vizsgálódások után, úgy látszik Fehéroroszországban léptek a hatóságok a tettek mezejére: 30 helyi Kairos-hálózatépítőt vettek őrizetbe, foglaltak le telefonokat, számítógépeket, luxusautókat. A hatóság…

Tovább

Hatósági figyelmeztetések a Kairos ellen

Ami késik nem múlik: Sok Kairost védő, már-már elkeseredett érv szólt arról, hogy hiába a sok technikai tény, amíg nem indít semmilyen hatóság eljárást a Kairos ellen, nincs miről beszélni. Akkor annyit lehetett erre mondani, hogy még nem tűnt fel senkinek, de ami késik, nem múlik. Nos, úgy tűnik…

Tovább