Kairos Figyelő

Novemberi ígéretek

amik ha teljesülnek, valóban jót tehetnek a Kairos hírnevének

2016. december 06. - vajkay

Nem szeretnénk egyoldalúak lenni, beszámolunk az utóbbi hetek pozitívumairól is. Persze ezek csak akkor lesznek azok, ha valóban teljesülnek, bár egyiket sem először ígérik. Lássuk hát gyors posztban, mit várható a Kairostól a következő 1-2 hónapban, ha ezúttal tartják a szavukat.

1, Kifizetések, pénzügyek

Ugyan a panaszkodó partnerek szerint továbbra sem kapnak fizetést, a cég folyamatos kifizetést kommunikál. Az októberi kifizetéseket (és vele az augusztusi-szeptemberieket) november 5. munkanapján kellett volna szerződés szerint mindenkinek megkapnia. A csúszást a Kairos pénzügyi vezetésében való átszervezésében és bankváltással indokolták. A rajtuk kívülálló okokat megjelölő, előbbiekben linkelt közleményükben örömmel tudatják azt is, hogy mostantól bitconnal is lehet befizetni a Kairos felé, és rajta vannak, hogy majd kifelé is lehessen (természetesen a befizetésekkel sosem volt gond)

A napjainkban kellene megérkeznie a decemberi és vele az elmaradt őszi fizetéseknek, de már nem is áltatja a partnereket a cég vezetése, a CEO Viera azt ígéri, hogy karácsony előtt mindenki megkapja a pénzét ("Santa Claus salary"). Nehéz megszámolni, ez hányadik ígéret, nemsokára kiderül, mi a valóság.

Viera legutóbbi ígéreteit itt lehet elérni (köszönjük kommentelőnknek, aki Szokodi Sándor hírleveléből emelte ki a linkeket nekünk).

video: youtu.be/JuL-pFmmvC4

hazai kairos partner féle kivonat magyarul: ufile.io/f7b4e

angolul: ufile.io/0b824

1.1, Kairos bankkártya

Ide tartozó ígéret az újfajta kifizetési módszer belengetése is, miszerint Kairos bankkártya és hozzá tartozó online tárca is lesz a jövő év elején, amire lehet majd kifizetéseket kérni. Erről még nincs sok információ, de "bíznak benne, hogy hamarosan megvalósul" és rendbe teszi a kifizetéseket. Ide helyeznék egy jóslatot is: Ha meg is valósul, gondok lesznek vele, ami a kifizetések halogatásához vezet, így újra kérhetnek majd egy kis türelmet technikai okokra hivatkozva, ahogy az AGC-nél is tették. Ha ránk cáfolnak, az csak jó, de eddig még nem sikerült.

1.2. AGC kártalanítás

Közleményben hívták fel a partnerek figyelmét, hogy ne használják az AGC-t pénzkiutalásra mert az nem működik.Az AGC-ről itt írtunk korábban, itt pedig arról, hogy nincs működési engedélye. Az ígéret: 45 napon belül mindenki visszakapja a pénzét a webirodájába. Valószínű, hogy igazából itt sosem mozogtak konkrét pénzösszegek, olyan ugyanis nincs, hogy ahogy ők fogalmaztak, a pénzek "keringenek" a neten.

2, Webshop

A webshop továbbra sem indult el, anno 2016 januárjára ígérték, de még mindig csak a semmit sem mutató landing page él, ahol fel lehet iratkozni egy levelező listára, ahonnan azonban még semmiféle levél nem jött a feliratkozottaknak. Ugye ez lenne a cég egyik látszólagos bevételi forrása, már ha annyian kapnának a 2-3 éves technikai lemaradással érkező, átbrandesített kínai Goophone telefon és az átmatricázott router után. Indoklásként a pénzügyi rendszerük instabilitását és azt jelölték meg, hogy "a bankok nem készültek fel ekkora pénzmozgásra". Nevetséges érvek 2016-ban.

Az ígéret tehát, aminek valóságalapja hamarosan kiderül: a pénzek kifizetésének stabilizálódásával most már tényleg elindul a webshop.

3, Céges partnerek 

Régebben ugyancsak 2016 január-februárjára ígérte a cég, hogy weblapján nyilvánosságra hozza céges partnereit, akiknek tárhely- és egyéb biztonságtechnikai szolgáltatásokat nyújt. Ez lenne ugyebár a cég fő bevételi forrásának bizonyítása, azonban máig nem történt meg. Kommunikálták a Nissant, Sonyt, de ezek hazugságnak bizonyultak és a hivatalos oldalon nem jelentek meg, csak konferenciákon beszéltek róla vezetők és hazai beszervező networkerek csábították ezzel az embereket a piramisba.

A mostani ígéret: a decemberi Goa-ban rendezendő "világkonferencián nyilvánosságra hozzák az ügyfeleket, egyúttal ott lesznek ezen cégek képviselői is. Erről hallani a poszt alján lévő videóban is.

Pár napja viszont Mr. Viera egy konferencián ezt módosította arra, hogy 2017-ben fog megtörténni ez a dolog, a hivatalos honlapon is fel lesznek tüntetve az ügyfelek (a fent linkelt PDF illetve videó ezt is tartalmazza. Ezzel a tavalyi, 2016-os ígéretben cserélték le az évszámot 2017-re. Volt már olyan ígéret, ami nem csúszott hónapokat, éveket, vagy egyáltalán megvalósult volna?

Mr. Viera azt is elmondta, hogy egy piramisjáték 9-12 hónapot él meg maximum. Ez egy visszatérő hazugság a Kairos berkeiben, igaz mások 6-16 hónapot mondanak, hasraütés szerűen.  Ez egy könnyen ellenőrizhető állítás, egy szimpla Google keresés segíthet. Vagy a wikipedia: https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_Ponzi_schemes

+1, Bűnbakok

Természetesen ez a helyzet a hazai networkerek számára egyre kínosabb, hiszen folyton magyarázkodni kell. Ez sokszor dühítő lehet, ez a videókban is látszik. Kiszivárgott egy "titkos" vezetői webkonferencia videóanyaga (az egyik hálózatépítő feltöltötte youtubera, köszönjük), amiben kőkeményen hibáztatják a Kairos partnereit. Elég tipikus húzás a piramisjátékok (én nem az MLM, erről hamarosan újabb cikkel szolgálunk) világában. A videó alább tekinthető meg. Több videóban szereplő "networker" arca fedezhető fel újabb csalásgyanús üzletekben, erről egy későbbi posztban fogunk beszámolni részletesen. Többen pedig eltűntek a nyilvánosság elől a süllyedő hajóról, jellemzően a legkeményebben Kairos mellett kardoskodók, ahogy ilyenkor ez természetes. 

A konferenciát a moszados videójáról "elhíresült", egyik legmagasabban lévő hazai partner, Kochné Szikra Zsuzsa tartja. Tartalma szorosan kapcsolódik posztunk több pontjához is, részletezve azokat.

A következő év elején várható egy ezen ígéretekkel elszámoltató poszt.

A bejegyzés trackback címe:

http://kairos-figyelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4911993852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kormoczil 2016.12.08. 16:47:42

@tenorx: Félelmetes, hogy itt is "naponta többszöri kifizetés"-t emlegetnek, és a Kairos után ezt még el is hiszi valaki. Jól tudom, hogy ténylegesen csak évente lehet kivenni a pénzt?

Katy Orosz 2016.12.08. 16:53:01

@kormoczil: A Caritas nevu piramis jatek, ami Romaniaban futott ( tettunk fel errol egy tajekoztatot), ugy 16 honapig futott, aztan elhalt.Mivel azok akik ket-harom forduloban is benthagytak a penzeiket a tovabbi megsokszorodas remenyeben, mindent elvesztettek, a penzeket mar masnap kivettek a bennfentes csalok.A marha nepnek csak papiron volt 8-16.......-szor megsokasodott penze.Valojaben mar egy garas sem volt a kasszaban. A Kairoszban is csak timer forog, amirol ezek azt hiszik hogy az o ingyen, munka nelkul megkeresett penzuk.Milyen emberek ezek, akik ennyire utalnak dolgozni?Nincs bennuk semmi, ami arra utalna hogy hasznos es celtudatos, emberi lenyek lennenek.Melysegesen lenezek minden ilyen ingyenelot, haszonleso, ehezo, proletar alakot .

kormoczil 2016.12.08. 16:59:06

@Fanto: Én úgy látom, a mostani üzleti terv túl van a teszt időszakon: 4 hónapja nem fizetnek és a tagok még nem koncolták fel a vezetőséget, tehát ezt gyakorlatilag a végtelenségig lehet játszani. A legkapzsibbak még mindig szerveznek be embereket, ha 200 ezer tag van, havi 500-1000 új belépő még véletlenül is összejöhet. Ez pedig 20-50 millió forint (!) havi bevétel a cégnek, amit gondolom el is tudnak tüntetni.
Lehetséges még az a forgatókönyv is, hogy decemberben tényleg fizetnek, vagy mindenkinek 1 havi díjat, vagy csak a nagyobb kutyáknak, de többet. Ha így lesz, a beszervezési láz is fokozódhat, így pedig még akár egy újabb évet is kibírhat.
Nem ismerem az angol jogrendszert, de szerintem nagyon egyszerű lenne megállítani a kairoszt: könyvvizsgálatot kellene tartani náluk. Csak ugye ehhez feljelentés meg alapos gyanú kell, és mivel az UK-ban nincsenek partnerek, ezért ott biztosan nem jelenti föl őket senki, a külföldi hatósági jelzéseket meg ki tudja, mikor dolgozzák fel.

Tobeornot 2016.12.08. 17:49:09

Ugyanolyan beteg,akinek hónapok óta ez a nyomorult blog határozza meg a mindennapjait,mint az,aki hisz ezekbe az értelmetlen üzletekbe...
Hónapok óta itt elemeztek,kalkuláltok,de mintha az életetek múlna rajt...hetente benézek mi folyik de ez valami félelmetesen szánalmas...hát nincs nektek családotok,barátaitok? Hozzáteszem,egy kb. 10-15 fős társulatról van szó akik a ponzi hívőkhöz hasonlóan azt gondolják megváltják majd a világot,csak kicsit másképp...de nem,ez már itt rég nem a jóra valóságról szól,hogy megmentsétek a jóhiszemű becsapottakat. Betegek vagytok ti is!

Yoyoyo 2016.12.08. 18:09:43

@Tobeornot: nem az életem múlik rajta, hanem pár közeli rokonom, barátom kva sok pénze. Akiknek hiába szóltam ne tegyék, megtették. Most fel lett jelentve a Kairos, amit lehetett meg lementettünk. Ha lesz belőle vmi per, legyen a kezükben vmi. Ők még most is hisznek a Kairos-ban.... Az, hogy páran itt összegyűjtünk infokat az nem örültség vagy betegség. Csak az én szűk körömben összesen 5-6 millát buknak.

Tobeornot 2016.12.08. 18:27:09

@Yoyoyo: teljesen érthető,ez más kérdés...de nem is te észérkedsz itt napszámban több órát erre fordítva...kinek nem inge nem veszi magára

Joskapistaa 2016.12.08. 18:53:44

Jóhát ha pl megnézed az itt lévő egyik legangyobb szószóló FB adatlapját (kormi), nagy meglepetés nem érhet. Tipikusan az a karakter akiről simán elképzelem, hogy élete híján feltűnési viszketekségét nyalogatva érthetetlenül több (100 ?? ) órát belefleccöl hogy "segítsen" másokon. Nézd meg ki ő és nincs több kérdésed utána. A valós okokat eltudom képzelni. Kormi inkább melózz többet, kezdj magaddal valamit, menj el mégegy bolgár útra mert 2010 óta nem sok minden történt veled, ettől meg előrébb nem leszel csaj felesleges dolgokra pazarolod az energiád. Ennyi idő alatt egy másik nyelvet megtanultam volna. ui.: Egy passzív bérbeadó voltam, aki az elején bevette a Kairos mesét, ez van nem szépítem :) De már rohadtul nem várok semmit tőle, meg tudom, hogy itt pénz már nemigen lesz. Ja még annyi, hogy az itt lévő bloggerek arra nem gondolnak, hogy xy hálótatépítő hiába hoz be itt MO-on új belépőket és hiába kap utánuk jutalékot, ahhoz a pénzhez sem tud hozzáférni? Ebbe az országba az új belépők száma a nullával konvergál, sőt már inkább simán csökken mert nem újítanak meg csomagot a bennlévők.

Katy Orosz 2016.12.08. 18:55:16

@Tobeornot: En peldaul nem ohajtom megmenteni egyik becsapott m.....t sem, en csak kinyitni szeretnem a csipajukat hogy hogyan perelhetik be a sponzoraikat, hogy telyes legyen a letszam az ugyeszsegen. Aki bevette a kekszet es nem tudja lenyelni, az fulladozik.Kerdes az hogy szembekopi-e azzal aki lenyomta a torkan, vagy csak gyavan oklendezik es olvasgassa amit irunk roluk. De ne kritizaljon itt az, aki ingyen, munka nelkul indult neki meggazdagodni.Csak azt kapjak amit megerdemeltek. Es most lehet szitkozodni, jocskan van tarolt anyag Kairosz-hivok hazug videojaikbol.Kiszolgaltatjuk azz ugyeszsegnek ha kell.

kormoczil 2016.12.08. 19:01:56

@Joskapistaa: Köszönöm. A Facebook adatlapom alapján ítélni meg, hogy ki vagyok, ez kb. egy 15 éves gyerekre vall. 2010 óta egyébként két diplomát szereztem, majdnem minden évben voltam külföldön hosszabb-rövidebb időre, barátaim is vannak, életem is.

Xlendon 2016.12.08. 19:19:30

@Tobeornot: "Betegek vagytok ti is! "
Hát ez igen sommás megfogalmazás.... de vajon mennyire igaz? Semmennyire. Miért lennénnk betegek még ha akár napi 20-30 hozzászólást írnánk is? Ez mi ahhoz képest, amit egy randomban kiválasztott ember pl. a Facebookon tölt? :)

Egy futó piramisjáték felívelő majd lecsengő szakaszát követjük figyelemmel real-time, ez egy roppant szórakoztató, tanulságos és hitünk szerint hasznos tevékenység is. A youtube-os videók adnak napi muníciót (bár kairosos magyar videók már nem nagyon születnek -- vajh miért?) és eközben a konkrét eseten kívül általános dolgokat is leírunk. Néha hülyeségeket, néha durvákat is.
De pont betegek nem vagyunk.

Tudod mik vagyunk?
Józanok és okosak :)
És intelligensek is.

És még csak csütörtök van.
Szóval a lényeg: aki ezt a blogot olvassa, az sokkal jobban jár, mintha bármelyik Kairosos ember egyetlen mondatát is elhinné, élén Kochné Szikra Zsuzsával, akinek Moszados előadása 2016 legjobb stand-up-ja volt.

Joskapistaa 2016.12.08. 19:22:53

Bocsi, nekem nem úgy tűnt. Főleg, hogy szinte azonnal válaszoltál.:) Ilyenkor beriaszt a piros sziréna, hogy new message in my sweet blog ? Rendben, akkor tovább jó munkát! Azt is hihettem volna, hogy ez a munkád nem lenne elképzelhetetlen az aktivitásod láttán. Mivel a Kairosnak már régen lőttek, inkább zoomoljatok rá erre a Questrára vagy Atlantic Gwam v tudomisén mi a neve, ugyanis naponta kb 100 új belépőjük van, és csak nőnek a számok. A fő hálózatépítőnek már 600 fős hálózata van fentebb már említve lett a neve, Andy Wayna beütése van csak v.mivel fiatalabb a tag. Akkora orbitálisan nagy piramisjáték h elképesztő, 300%-os profitot ígér, a Kairos semmi ehhez képest. Érdekes egyébként, hogy a videóikban már nem is fáradnak azon, hogy megmagyarázzák, hogy mi vagy ki termeli ki nekik ezt a 300%-ot, csak hogy úúúhaagyűűha giganagy biznisz gyere te is.

Joskapistaa 2016.12.08. 19:32:12

@Kormoczil Az előtő hsz is neked szólt főként meg ez is. Valóban bevallom gyerekes volt a FB adatlap alapján ítélni, főleg h nekem még ennyi minden sincs mert kb sz@rok a Fb-ra de tudod vannak ezek a megérzések elsőre. Érted megnéztelek, és v.hogy úgy éreztem, hogy te ilyen tudálékos mindenlébenkanál kissé frusztrált figura vagy ennyi. Meg tényleg számomra érthetetlen, hogy emberek ennyit foglalkoznak egy tőlük v.milyen szinten független dologgal. Még úgy is, hogy igazak az állításaik, bár megesett, hogy túlzóak.

Fanto 2016.12.08. 19:34:11

@Tobeornot:

Jönnek visszajelzések, (néha privátban is) hogy hasznos a blog, meg sokan idetalálnak és már nem csak a kajirosz kapcsán, hanem a hasonszőrű csalásokról ( SEN, Questra stb ) keresnek véleményeket, elemzéseket, információt.

A látogatottság is azt mutatja, hogy szükség van erre a blogra. Vannak más visszajelzések is, hogy sokat 'ártunk' a felfutó pilótajátékoknak.

Mivel baromi gyorsan gépelek és fogalmazok, nekem a napi néhány hozzászólás max. félóra. Melléfogtál ezzel a szövegeddel. Amíg mesterkednek az átverésekkel, addig szükség van a friss infókra is.

Fanto 2016.12.08. 19:42:43

Wow... kairosplanet.com/withdrawal-processing-08-12-2016

És egy fordítás hozzá, amit nem én csináltam:

""Kedves Kairos Planet projektben résztvevők!
Tisztában vagyunk azzal, hogy mindannyian feszülten vártok bármilyen információt, ami a kiutalások állapotával kapcsolatos.
Tekintettel arra, hogy milyen fontos kérdés ez mindenki számára,
ezért a következőről tájékoztatunk benneteket:
A közvetítő banknak nem állnak rendelkezésére az általunk indított
kiutalások hatalmas számához szükséges technikai erőforrások, ezért azt manuálisan kénytelenek végrehajtani.
Sajnos ma Ausztriában banki szünnap van, ezért az utalások szünetelnek.
Egy másik közvetítő bank kifizetési mechanizmusa, amelyet a terveink szerint hamarosan használni fogunk a rengeteg egyidejű kiutalás
lefolytatására, sajnos még nem áll készen, aminek oka a nyilvántartási eljárások és megfelelési követelmények körülményei.
Mindezeken túl azonban van egy nagyon jó hírünk is: a Kairos Pay
bankkártya első kiadása sínen van, és a terveink szerint a jövőben ez jelentősen meg fogja könnyíteni és gyorsítani a pénzkiutalási folyamatot."

Szóval jön az új ÁGC csak most Kairos Pay lesz a neve. :D Lehet hinni tovább.

(@Tobeornot: ez a hozzászólásom bruttó 3 és fél perc volt és már itt sem vagyok, majd később még benézek. :) )

Xlendon 2016.12.08. 19:46:02

@Fanto: Vigyázz mert Tobe írja, hogy mennyi időt vagy itt :) Aztán majd kibeszélnek Kairos meetingen

kormoczil 2016.12.08. 20:06:53

@Joskapistaa: nincs piros sziréna, de valóban van amikor gyakrabban nézem a kommenteket, ahogy most is. Nekem rokonaim nincsenek benne, de ismerőseim igen, akik már több ilyenen buktak és kényszeresen belépnek az újabbakba is, hátha azzal nagyobb szerencséjük lesz.
Miért foglalkozok ennyit ezzel? Ha valakit kirabolnak az utcán, akkor simán elmehetnék mellette, semmi közöm hozzá, ugye? Akik most a kairos legnagyobb beszervezői voltak, azok több éve csinálják ezt más piramisjátékokkal. Sokszor olyan embereket vernek át, akik nem tudják ellenőrizni, hogy mi ez, nem értenek hozzá. Úgy érzem, hogy nekünk, akik a területen (IT biztonságtechnika, felhő alapú rendszerek stb.) jártasak vagyunk, társadalmi felelősségünk van. Nem mellesleg a blog nagyban hozzájárult ahhoz, hogy meginduljon itthon is a nyomozás, és ha elítélik a hazai nagykutyákat, akkor annyival kevesebb embert vernek át.

Persze hozzáállhatnék úgy is, hogy semmi közöm hozzá, és aki hülye haljon meg, minek hagyják magukat átverni.

Fanto 2016.12.08. 21:50:09

@Xlendon: :D

Lehet, de nem baj. Egyébként be kell vallanom a mai kóstolgatóknak, hogy engem némileg szórakoztat is ez az egész, mert azért olyan viccet olvasni nem mindennap lehet, mint a kairos mai közleménye.

"A közvetítő banknak nem állnak rendelkezésére az általunk indított
kiutalások hatalmas számához szükséges technikai erőforrások....." "Egy másik közvetítő bank kifizetési mechanizmusa, amelyet a terveink szerint hamarosan használni fogunk a rengeteg egyidejű kiutalás lefolytatására, sajnos még nem áll készen.... "

Jujjj :D bevallom hangosan röhögtem ezen... 2016-ban és az elmúlt hónapok előzményeit figyelembevéve ki lehet ilyet írni és ezzel etetni több tízezer embert? Groteszk már ez a történet...

Érdekes és tanulságos is ez a reál time-ban követett bűnügyi történet, ami szerintem egy új jelenség és amit az internetes információáramlás tett lehetővé.

@kormoczil: EGyetértek, én is írtam már erről. Sokan beleugranak az újabb pilótajátékokba is, de sokan meg nem és akik nem... abban egy kicsit legalább részünk van.

Mi beszéltünk a motivációinkról ma is meg korábban is már. Vajon aki bejön ide egy ma regisztrált nickkel és kóstolgatja az itt kommentelőket, azt mi motiválja?

piranoidok 2016.12.08. 22:32:19

H.Gyulus esti meséje a Facebook csoportban: - megy a vetítés ezerrel... tessék hátradőlni és sírva vigadni :)

"Kedves Kairos Planet projektben résztvevők!
Tisztában vagyunk azzal, hogy mindannyian feszülten vártok bármilyen információt, ami a kiutalások állapotával kapcsolatos.
Tekintettel arra, hogy milyen fontos kérdés ez mindenki számára,
ezért a következőről tájékoztatunk benneteket:
A közvetítő banknak nem állnak rendelkezésére az általunk indított
kiutalások hatalmas számához szükséges technikai erőforrások, ezért azt manuálisan kénytelenek végrehajtani.
Sajnos ma Ausztriában banki szünnap van, ezért az utalások szünetelnek.
Egy másik közvetítő bank kifizetési mechanizmusa, amelyet a terveink szerint hamarosan használni fogunk a rengeteg egyidejű kiutalás
lefolytatására, sajnos még nem áll készen, aminek oka a nyilvántartási eljárások és megfelelési követelmények körülményei.
Mindezeken túl azonban van egy nagyon jó hírünk is: a Kairos Pay
bankkártya első kiadása sínen van, és a terveink szerint a jövőben ez jelentősen meg fogja könnyíteni és gyorsítani a pénzkiutalási folyamatot."

Joskapistaa 2016.12.08. 23:17:27

@Fanto: És akkor mi van ha ma regisztráltam változtat valamin, nem lényegtelen ? :) Én sem hiszek már rég a Kairosban. Áruld el, mit tudna csinálni az a több tízezer ember ? De vegyük alapul csak a Facebookos magyar csoportot, 1300 fő. H. Gyuszi kitette a ma esti meséjét, kapott 20 like-ot 1300 embertől.... Senki sem hiszi már el neki elhihetitek, kb a Vili meg Zsuzsika félék dobálják a likeokat. De mi mást tudna csinálni ez a sok ember ha zero szolásszabadság van?? Értem ezt úgy, hogy megjelenik egy bejegyzés Gyulusvezértől és egyből letiltja a hozzászólásokat, esélyed sincs reagálni. Mit tudsz tenni ? Mágjákkal vasvillával megrohamozod a házát és fenyegetőzől, hogy aztán még te járj rosszabbul ? Feljelentés már megtörtént. Egyetlen opció van, hogy vár a nép, hátha hátha valami csöppen. Elhihetitek, a tagok 95%-ának már kinyílt a bicska a zsebében, szívesen mágjára küldenék ezt az ócska hazug csaló vezetőséget.

icipicicsipa 2016.12.08. 23:23:16

@Fanto:
"A közvetítő banknak nem állnak rendelkezésére az általunk indított
kiutalások hatalmas számához szükséges technikai erőforrások...."

Ez kész.

goto10 2016.12.08. 23:39:37

@Joskapistaa: Tevedes, az egyetlen opcio, hogy feljelentest kell tenni, hiszen buncselekmenyrol van szo. A blog jelentoseget pedig kar degradalni, gondolom az az erdek, hogy ez a blog ne letezzen, ne frissuljon. Miert ezen a blogon keresztul biztatod a szanalmas kompaniadat a tovabbi kivarasra? Es milyen vezetosegrol beszelsz? Kozonseges bunozok egytol egyig :-D

kormoczil 2016.12.08. 23:55:34

@Fanto: @goto10: Szerintem nem kell így letámadni azért, mert ma regisztrált. Attól még, hogy az álláspontjával nem értünk egyet, nem biztos, hogy a halálunkat akarja. A monitor előtt ülve nem tudjuk eldönteni, hogy a kairos tagok újabb trükkje, vagy egy egyszerű ember leírta a gondolatait. Amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, addig én mindenkiről jót feltételezek (higgyétek el, a személyeskedő kezdő bejegyzésére sokkal durvábban is reagálhattam volna).

kormoczil 2016.12.08. 23:59:07

@goto10: Abban viszont igazad van, hogy minden károsult tagnak a feljelentés a legjobb opció, hiába próbálják lebeszélni őket a beszervezők. Persze csak önvizsgálat után:
-tényleg elhittem, és betoltam a pénzemet, vagy
-sejtettem hogy hazárdírozok, és ostoba videókkal szemeteltem tele a youtube-ot, és belerángattam másokat is.
Ha utóbbi, akkor könnyebb, ha az illető önként feladja magát. Bujkálni nem lehet sokáig.

Joskapistaa 2016.12.09. 00:19:34

Nemáár. Mért kell mindig összeesküvéselméleteket gyártani ? Ha a fenti bejegyzésem után azt hiszitek, hogy ez valami körmönfont próbálkozás a Kairos részétől az abszurd. Attól mert 1 éve belesétáltam ebbe a sz@rba még én is idejöhetek véleményt alkotni nemde ? Nálam jobban tuti nem utáljátok a magyar Kairosos vezéreket ugyanis elképesztő amit hónapok óta művelnek magyarázkodás címen. Az emberek hülyének nézésének új dimenzióját nyitották meg előttem. Attól mert nem lételemem a Kairos meg semmit sem várok már el tőle még érezhetek dühöt a csaló Gyula, Zsuzsfélék felé nem ?

Fanto 2016.12.09. 00:37:31

@Joskapistaa:

No látod, itt legalább szólásszabadság van, senki nem tiltja és szűri a hozzászólásokat, csak esetleg nagyon durva esetben, de olyanra még nem is emlékszem.
Nincs vele bajom, hogy ma regisztráltál, talán azért reagáltam így, mert egy időben a kajiroszosok szokása volt, hogy 1-2 naponta új neveket regisztrálva bejöttek kavarni a sza@t, ködösíteni, meg kóstolgatni az itt írókat. Eszembe jutott, hogy most erről van szó, de igaza van kormozil-nak, veled kapcsolatban nem állítok ilyet.

De jó is lenne, ha már nem kellene többet ez a blog meg a hasonló blogok, cikkek, de amikor az ember azt látja, hogy a még 1-2 hónapja nagy arcú kairos kajrosz bajnokok most teljes bedobással az atlantic gam -ot vagy más néven a questrát nyomatják, nem is beszélve a sen -ről, sunmoney - ról és hasonlókról, akkor világos, hogy igenis, szükség van ellenpontra, a valódi infókra és elemzésekre.

rezar 2016.12.09. 01:00:52

Szerintem azert hasznos egy ilyen blog, es azert jo minel tobbet beszelni rola, mert az internet egyre nagyobb ternyerese miatt borzaszto sok altudomany, csalo ugylet, kamu termek es szolgaltatas "tamadja" az atlag embert nap mint nap. A laikusok, hinni akarok, idosebb interetezok es anyagi gondokkal kuzdo emberek egyre tobb hazugsagra koltik a penzuket, es bukjak el a nehezen osszekapart megtakaritasukat. A piramisjatek csak egy dolog a sok kozul. Ide sorolhato az osszes tobbi lehuzas is mint a hipergyors nyelvtanulo programok, a hazug rakgyogyito csodaszerek, a joslas es energetizalas stb.

Nem csak az egyenek tragediait es a tudatos csalok jogtalan gazdagodasat kell nezni, hanem azt az ossztarsadalmi es gazdasagi kart, amit ezek okoznak. Tevedes az a felfogas, hogy "ha masnak rossz, nem az en bajom". De, a te bajod is, mert hosszu tavon mindent karosit, amiben elunk, es hatraltatja azok boldogulasat is, akik okosak voltak es nem fizettek minden hazugsagert.

Bar minden szemetsegre lenne egy ilyen blog, hogy aki a neten rakeres a tuti bizniszre, gyogymodra, telejosdara lassa a racionalis ellenerveket, es ne ugorjon bele. Nem lehet mindent jogszaballyal tiltani, muszaj az embereket az elerheto osszes internetes kozossegi tevekenyseg reven megtanitani arra, hogy kulon tudjak valasztani a valosagot a hazugsagtol.

Hajra, hadd indexelje a Google minel tobbszor azt, hogy a Kairos es az osszes tobbi szemet nem mas, csak olcso, modern kontosbe bujtatott csalas.

Fanto 2016.12.09. 01:22:18

@rezar: + 1 vagy Vilisen, kapsz egy 10-est :). Mélyen egyetértek!

Joskapistaa 2016.12.09. 00:19:34 Isten hozott. Sőt mást is, aki belesétált ebbe a kairos retekbe vagy másba és elmondaná a gondolatait.

Egyébként hogy mennyire nem hisznek már az emberek, íme egy screenshoot egy olyan csoportból, ahol szólásszabadság van. Valaki betette a kairos mai közleményét, illetve annak alapján íródott H. Gyula féle mesét és így reagáltak rá. Minden hozzászóló kairos tag. (a google indexelése miatt írom időnként 'helytelenül' a kajiroszt :) )

www.kepmegoszto.com/201612090111/5849f6ade651a-2016-12-09_000631.html

Fanto 2016.12.09. 01:33:55

A fene, az utolsónál ott maradt a kép, de úgy látom nagyítással sem ismerhető fel rajta semmi. Figyelmetlen voltam.
Ha mégis gond, kérném törölni a fenti szövegből a linket és itt a jó:

www.kepmegoszto.com/201612090132/f-5849fba995da3-2016-12-09_000631.jpg

goto10 2016.12.09. 10:41:56

@kormoczil: En nem celoztam arra, hogy aki frissen regisztralt annak kuss legyen. Viszont eleg atlatszo a "vezetoseg" fikazasa, meg ugy sem lehet semmit tenni, o is bukott rajta biztos, akkor igenis hiteles, amit ide leir es joga van sertegetni a bloggereket.
Igenis lehet mit tenni, fel kell jelenteni a beszervezoket, mindenki azt, aki beszervezte. Gondolom forro mar a talaj, jo ha itt is szerepel az, hogy ez az egesz mar buko, erinthetetlenek a fokolomposok es ugy is teljesen mindegy, mert vannak uj piramisok (nem pejorativan ertem, de a legalso szinten levok is bizonyara olvassak a blogot, ugyhogy a blog hasznos felulet ilyen marhasagok terjesztesere).

goto10 2016.12.09. 10:58:16

Javitas: ebben az esetben nem celoztam arra, hogy...

David Hopwood 2016.12.09. 12:21:22

Szűcs Judit kvázi elismerte, hogy igen nagy problémák vannak a "cégükkel", nem nevezi nevén, de minden kétséget kizáróan a kajiroszról van szó:

www.youtube.com/watch?v=o0S9rfuvJko&t=0s

Ez elég nagy fordulatnak bizonyul, tekintve hogy mekkora mellénnyel beszélt a "cégről" még pár hete.

bikeage 2016.12.09. 12:58:11

jaj, mar megint idetalalt par nagyotmondo? "mintha ez lenne az eletunk". egyreszt nekem izgalmas a munkam miatt, masreszt munkaidon kivul nem nagyon nezek ide, ha osszeszedjuk naponta ra forditott idot (es ez masokra is igaz) szerintem olyan 20-30 perc max.
ellenben azokkal akiknak az az eletuk, hogy a sajat szrajukat polirozzak, mindig korbeerve ugyan azokkal az ervekkel, evrol evre. inkabb naluk kopogtass.

bikeage 2016.12.09. 13:02:18

@Fanto: na mar megint a bankok :-D nem birja a sok utalast (0?) az automata rendszeruk. OK.

vajkay 2016.12.09. 13:23:03

@Joskapistaa: @Tobeornot: sziasztok!

köszi a visszajelzéseket. bár rendkívül gyenge volt ahogy pl FB adatlapja alapján kikezdtétek az egyik kommentelőt, azért had reagáljak: nem hinnétek, de sokkal kevesebb idő egy ilyen blogot létrehozni valamint kommentelni, elolvasni napi mondjuk 1-1 cikket, mint mondjuk youtube videókat gyártani arról, hogy mi mennyire tuti üzlet és izzadtságszagú "életérzés" videókat forgatni. És még építőbb is, mint amaz.

Az aggódást köszi, én teljesen jól megvagyok, magánélet rendben, az a pár perc, poszt írása esetén mondjuk fél óra amit a blogra vagy olvasására/írásra kell fordítani naponta az a rendelkezésemre áll, gondolom a többieknek is.

Arról meg nem tehetek/tehetünk, hogy nektek most forró a talaj (ha esetleg mégsem sima partnerek voltatok). Bízom benne, hogy hasznos a blog, többen írtak, hogy nekik az volt. Sőt, többször kaptam Kairoson belülről mulatságos leveleket, amik feldobták a napom, hol fenyegetőztek, amikor pedig látván, hogy ez semmit sem ér, azzal jöttek, hogy nekik jól jön a blog, mert így több a belépő. Többre nem tellett, azért nem épp értelmiségiek vannak vezető pozíciókban itthon, ezt elsőre is látni. Mivel a munkám eléggé megmozgatja az agyam, néha jó volt ilyenekkel is foglalkozni közben :))

Ha másra nem, arra jó a blog és a kommentek, hogy talán kicsit megnehezíti a csaló networkerek dolgát a jövőben. Ehhez még poszt is születni fog. Én külön az újabba csalásokról nem nagyon fogok írni, mert nem vagyok a befektetések szakértője, én az informatikához értek mélyen, ebben tudtam hiteles lenni (remélem). Közben sokat "tanultam" az MLM-piramisról (és főleg a különbségről) is. Jó lenne ezt átadni másoknak, mert sok embert károsít meg ez az "iparág", és nem csak anyagilag, erkölcsileg főleg. Ott sokkal több gond lesz a magánéletekkel, mint pár kommentelő napi 20-30 perces aktivitásánál.

kormoczil 2016.12.09. 14:11:13

@David Hopwood: "Ezt a videót a felhasználó eltávolította. Sajnáljuk." Élt 2 órát. R.I.P. Megvan esetleg valakinek?

Liates 2016.12.09. 14:12:18

@vajkay: régóta olvasom a cikkeket és nagy köszönet értük. pár dolgot kiegészítésként hozzátennék...
sen "holding" ugyebár holding mert 2 cégről van szó bár igaz nem részvénytársaságok de mindegy ....
magyar kft :
Shopping Empire Network Kft
5600 Békéscsaba, Luther utca 5/1. cjsz: 04-09-006916 adószám: 13631024-2-04

www.e-cegjegyzek.hu/?cegadatlap/0409006916/TaroltCegkivonat
2005 decemberében lett alapítva, eredménykimutatása nem valami fényes.

e-beszamolo.im.gov.hu/oldal/kereses_merleg_urlap?b=aZ%2bejxFJtbPXGSB4wrEuyw%3d%3d&so=1&c=85xUGHQUSm85AFYxf%2fASTw%3d%3d

a Shopping Empire Network LTD :
beta.companieshouse.gov.uk/company/09533273
ez még elég friss :)
s3-eu-west-1.amazonaws.com/document-api-images-prod/docs/_hK9rDWOeCi__4CqkUDoapTu1k4A1ktwuJcsdzqDsWs/application-pdf?AWSAccessKeyId=ASIAJ2UP67DVUBJ3J64Q&Expires=1481286762&Signature=3Ety6CC%2Fb%2Btp3LSaEH4Aj91o9ek%3D&x-amz-security-token=FQoDYXdzEEIaDDwEXWW8AggMpPYaRyKcA6HQtGt5NlPtqva5ytW96xRD%2B6tDqO%2BFPMOwHHM3YngardQZ7zfJ4vKqg8KBKb8M8TOayRtyMmykpO0ayIBeLw0USpbw%2Be8tS6Az1PJOwsFYv4jepADqiWfa4IukWL2gQ7ZteByJVpA4Hr%2Bg%2BNTOXqojfGUmcMZ9jh5lMKahho13H6r2xVome6dRRRZgD7%2Bs1i8Jz9C0yCi8B8wOd6vJHtOOgUZYdZ7XX4H4Jn8hTYIlKFOV9Vq8SXB4Nv6lWyILknZeLjrsz%2BsBPUFFFXNExhsNXx4GzJw%2FIUxL3C0jK2Rc6tHLOTWLOGc0U68O9zGxL7LiR3UtMgA%2FjwaJvdW6PPwTdvml1NV8BkUhD4FTRu7zsfDzVW7dZnncPsLyjOE1WUMAV8BAhJi411S%2FZpoBcGLm1eqSpGIhqgLOxxOnyPSl31BpBimfA95W0v%2BhIQEh3WBJzDbzyTYcdPwM%2BzTP%2Bn9pGAPIvZ6I44L4VfSWOxDY0HcSl029hYPjv8MXMAFJKFVCPC%2BFgn8EnrPCj%2FoeCVCOY%2Bacn9mCquj9TPQoi9upwgU%3D

itt már láthatunk ismerős neveket (bocsánat a hosszú linkért)

a senholding hivatalos honlapja csak magyarul van, de beleépítették a google fordító motorját hátha valaki más nyelven is kíváncsi lenne.
meg kell hagyni tetszetős
igaz még nincs teljesen felöltve de hamarosan.
minden sennel foglalkozó "ügynök" kijelenti ha mást nem a gondolatmenetével hogy ingyen kapsz 15. euros autót használatba és még pénzt is, hiszen a foglalót visszakapod, a havi díjakat amiket befizetsz mind levásárolhatod....tuti biznisz....
elnézést kérek aki ezt elhiszi.....nem találok szavakat

Nicknames 2016.12.09. 14:18:24

@David Hopwood: Törölte a videót.. nem mentette valaki?

David Hopwood 2016.12.09. 14:24:31

@Nicknames:

www.amazon.com/clouddrive/share/WYoKNCHYxE1eabRTwZeR4IXtXduNS8ZfZljutPAYJtx?ref_=cd_ph_share_link_copy

Ez az amit törölt, rövid felvétel, de utána fel lett töltve egy újabb, amiben folytatja az eszmefuttatást:

www.youtube.com/watch?v=qZ8Kh0iG14Q&t=0s

Ebben meg már mintha védené, még nem néztem meg, most nem nagyon érek rá sajnos.

Mugiwara 2016.12.09. 14:35:35

@David Hopwood:

Én megnéztem, jól érezted, védi a végtelenségig és még mindig hisz benne, de B tervként ajánlja az Atlantic Gam szarságot addig is, amíg a Kairosz el nem kezd fizetni.

Bámulatos, mennyi mellébeszélés van ebben a videóban. Teljesen értelmetlen hasonlatok célokról, utakról és a szokásos hülyeségekről. Reménytelen kategória.

TZusi 2016.12.09. 15:02:19

@David Hopwood: Ez a no nagyon gaz. Egyszeruen beismerne hogy elbasztak. Bocs skacok hittunk benne nyomtunk de nem nekunk lett igazunk me a culba.

Ezzel szemben vedi meg hablatyol. Idiota.

P.s: mostanaban read only vagyok (sok a melo ami szerencsere nem networking muhahahaha) . de azert kovetem az esemenyeket, jol nyomjatok sracok :)

TZusi 2016.12.09. 15:09:25

@Mugiwara: Jaja ez a no teljesen kesz. Elveszti mindnedet szepen sorba. Amugy ha meg mar a hazat is veszti akkor az ilyen tipusok mennek ki tuntetni, hogy hat oket miert nem menti meg az alam, bank, kovacs jozsi...

Gondolom a kollega akirol beszelt az egy altala behuzott szerencsetlen lehet aki megprobalta vissza kerni tole a lovét.

TZusi 2016.12.09. 15:21:10

@Tobeornot: Ember gondolkodj mielott irsz. Sejtheted, hogy jopar emberke ra talalt erre a blogra akit be akartak huzni ezek aparasztok es valoszinuleg azert nem vesztett penzt mert az itteni ellen ervek meggyoztek. Te valoszinuleg buktal ezen aszaron es annyira faj, hogy ide be kell frocsognod. Nos ez szanalmasabb.... majom.

Fanto 2016.12.09. 15:56:47

Judit, Judit !

Még 1-2 hónapja arról beszéltél meg Dezső bá csoporttársad is, hogy baromságokat beszélnek a bloggerek és lám lám, mégis csak igazunk lesz? Hmm

"Te kinek hinnél? " meg a "Közelednek az ünnepek és én nyugodt vagyok" c. videók így pár hét vagy hónap távlatában milyen érdekes, ugye?

Egyébként Viera meg Otokár kb. két hete arról beszélt, hogy semmi gond nincs a céggel, csak rövid technikai utalási problémák.

Csak nem azt akarod mondani Judit, hogy nem hiszel már te sem nekik? Kairos 2.0 meg pillanatokon belül elinduló webshop, fejlesztések stb...
Nem hiszel nekik Judit? :))

Most már inkább az atlantic gam -ban hiszel? Most itt figyelmeztetlen Judit és a csoportársaidat is, hogy ugyanúgy fogtok járni, mint a kajirosszal.

Mit gondolsz az igazi befektetők miért nem állnak sorban a questránál, hogy megforgassák a pénzüket? Miért kötvényeket vesznek évi pár százalék hozamért?

És miért MLM rendszerben kell terjeszteni ezt a 'befektetést'? Ha ez egy megbízható cég hatalmas hozammal, akkor miért mlm rendszerben terjeszti a portékát, kemény hasznot ígérve az emberek kapcsolati tőjéért?
Gondolkodjatok már, ha képesek vagytok rá. A tárhely bérbeadásnak álcázott pilótajáték után most jön a befektetésnek álcázott pilótajáték?

Most felfutóban a questra , de mire vennétek ki a pénzt, addigra már szinte biztos, hogy nem fogják odaadni. Akik kitalálták, meggazdagszanak rajtatok, felveszik az összes családtagjukat, haverjukat, q.. vájukat marketingigazgatónak, menedzsernek, anyámtyúkjának és osztogatják nekik a pénzeket, amit összekapartatok valahogy nyugdíjból, kiskeresetből, kölcsönből.

A közmondás szerint az okos más kárán tanul, az ostoba a sajátján. Én folytatom úgy, hogy a kajiroszos meg a sajátján sem, hanem újra és újra elköveti ugyanazt a marhaságot.

Xlendon 2016.12.09. 16:45:59

Változások az innovativa.hu-n:

-- a Kairosplanet ajánlása 70%-ra esett 100%-ról
-- A "legszexibb szereplő: Kairosplanet" ajánlást leszedték az oldalról
-- A Kairosplanet külön főmenüpontját leszedték a menübarból

Valószínűleg az innovatibűsok sem kaptak pénzt decemberben sem...

Xlendon 2016.12.09. 16:49:26

Azért kíváncsi lennék, hogy Székely András hogy érezheti magát most a bőrében. Szakmai hitelessége teljesen 0-ra esett. Ha nyert pénzt, akkor pont annyiért nullázta le magát, amennyit nyert az ügyön. De azért ez piszok kínos így is...

Xlendon 2016.12.09. 16:51:30

Kairos tagok! Érdekes lenne egy kis leírás, hogy belülről ez most milyen szitu. Mindenki okulására. Akiben van bátorság, írhatna!

Xlendon 2016.12.09. 17:03:21

Az innovativa következő lépése, hogy teljesen leveszi a Kairos ajánlást a főoldalról.
És ott ér véget az a vita, ami az innovativások és köztünk voltak.

Nem kárörvendés ez, hanem az, amit mi mindig is mondtunk nekik. A Kairos egy hazugság, nem sharing economy.

stikasz_1 2016.12.09. 18:09:59

Hadd tegyem fel a kezem én is: nem azért keveredtem ide, mert "nincs életem", hanem azért, mert egy rokont akartak berántani a dologba, és én ilyenkor gyanút fogok és elkezdek informálódni. Ez a blog pedig a legjobb magyar nyelvű információforrás, slussz. És igen, azért is nézek most már be, hogy halljak az újabb lehúzós dolgokról (SEN, Questra, Atlantic Gam stb.), amitől megóvhatom az ismerőseimtől. Vagy netán hogy ezeket ajánljam az ellenségeimnek.:)

Félretéve a tréfát, azt gondolom, ezek a beszervezősdik baromira jól üldözhetőek lennének a hatóságok részéről hiszen _minden fenn van a neten_, és engem bosszant, hogy a bloggereknek kell a dolgok után menni helyettük. Szerintem nagyon jó és fontos, hogy ezt megteszik, ingyen, semmit nem nyernek vele! És szomorú, hogy sok "okos" a nyilvánvaló tények ellenére beugrik- de az embereket nem lehet megvédeni önmaguktól... De ha pár tucatnyian vagy többen ezért nem buknak, akkor legalábbis annyit megérdemelnek, hogy elismerjük a munkát amit beletesznek. (Ami valóban nem akkora, több blogot futtatok, napi rendszerességű frissítéssel, és azért nem ér fel tíz óra melóval a bányában...)

misi,szabo 2016.12.09. 18:16:38

@Fanto:

Ha nem áll rendelkezésre elég forrás, értsenek alatta bármit is, akkor vagy nincs engedélye az adott pénzintézetnek a működésre, vagy hamarosan elveszti azt (ha volt is). Vagy megint valami kamu, aminek jelen esetben óriási a lehetősége az AGC történet után.

A pénzintézetet mielőtt engedélyt kapna teljesen átvizsgálja a felügyelet, vizsgálnak mindent, számlavezető rendszer, tőkeerő stb., stb., stb.. Egy államnak sem érdeke, hogy már működésében is kockázatos pénzintézetek legyenek a rendszerben, mert akár a teljes gazdaságot romba döntheti. Ha baj van, pl nincs elég eszköz, akkor felügyeleti biztost neveznek ki....

Szóval vagy ennyire hülyék, vagy ennyire annak nézik azokat, akiket beszerveztek maguk alá. Pénzügy vonalon iszonyatosan nagy tudatlanság van a rendszerben.

Fanto 2016.12.09. 18:26:18

@Xlendon: Hát igen, de vajon a 100% garanciát hogy fogják teljesíteni a bepalizott ügyfelek felé?

"Magasan képzett és tapasztalt szakemberek", ezt állították magukról valamint kairos 100% garanciával. Székelybandin kívűl sokan lenullázták itt magukat.

A cc-org.com pedig továbbra is karbantartás alatt, a fészbúk oldala meg teljesen eltűnt. Egy kis borzongás azért még maradt. Fura így hallgatni pár hónap távlatából.

www.youtube.com/watch?v=3R7Nbp5OrV8&t=15s

Te nem láthatod... de mi tudjukkk, mi a valóság.... és ezt.. meg is fogod kapni a cc-org.com színeiben meg is fogod kapni, erről én fogom kezeskedni, Nagy Attila... az igazság sokaknak fog fájni, főleg a kajiroszt lejárató oldalaknak.... " Jujj, nem is folytatom.

www.youtube.com/watch?v=3R7Nbp5OrV8&t=15s

És Laci bá'-val mi lehet? Megvannak még a nagy tervek?

www.youtube.com/watch?v=jKHbnWRNCaY

Fanto 2016.12.09. 19:16:33

@misi,szabo: Teljesen egyetértek.

Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek ezen a Kairos Pay c. dolgon, ami szerintem is egy csúnya blöff. Majd a kajirosz saját bankkártyát ad ki, húha... És igen, hülyének nézik a tagságot, de hát eddig nem ezt tették?

Mi volt egyáltalán igaz abból, amit eddig állítottak? A technikai részletektől kezdve a kóser igazoláson keresztül, a webshoppal és kajroszfónnal folytatva - meg annak titkosításával - az AGC-n keresztül, meg a kifizetési számtalan határidővel és ígérvénnyel itt minden hazugság volt.
Majd most a kajroszpéj lesz éppen igaz, hahaha... :D

Nem tudnak utalni továbbra sem, ohh szegények.

kormoczil 2016.12.09. 19:45:08

@Xlendon: A BRFK nyomozás előtt az innovatívás vezetők nagyon akartak személyesen találkozni velem (elsősorban Kisházi László), hogy majd mindent jól elmondanak, de a megbeszélt találkozó előtt 3-4 nappal jött a hír a nyomozás elrendeléséről, azóta nem válaszolnak (mondjuk nem is zaklatom őket, 1x írtam nekik a találkozó pontosítása miatt).

stikasz_1 2016.12.09. 20:53:05

Na milyen váratlan fordulat! Az AGC levélben kéri azok adatait, akiknek pénze (virtuális dollárok, haha) beragadt náluk, de a Kairos vezetők mindenkit figyelmeztetnek, hogy egy adatot se adjanak meg. Ezt én már nem is értem. Az viszont árulkodó, hogy az AGC-nek új címe van: Asset Global Consulting ltd
306 Victoria House, Victoria, Mahe

stikasz_1 2016.12.09. 21:07:35

Angol cégjogban járatosak ugyan nézzenek már rá, a december 9-i bejegyzés a Kairos Lfd-nél micsoda is?...
beta.companieshouse.gov.uk/company/09152272/filing-history

stikasz_1 2016.12.09. 21:19:12

Lehet, hogy csak nekem új, de visszakövetve a Kairos történetét, elképesztő, az alapító Artem Grebinnyk mennyi minden dologban van benne, jelenleg 102 cégben ügyvezető... Hihetetlen cégháló van körülötte.

David Hopwood 2016.12.09. 21:46:25

@stikasz_1: Ez kérlek alássan cégtörlési kezdeményezés :D .

Aminek alapfeltétele:
-nem volt saját értékpapír forgalmazás az elmúlt 3 hónapban (pipa)
-nem volt névcsere az elmúlt 3 hómapban (pipa)
-nem volt cég csőddel vagy bezárással fenyegetve (pipa tudtommal)
-nincsen hitelezőktől való függősége (na ez kérdés)

Ha ez átmegy neki, akkor a Kairos Technologies Ltd lekerül a company house listájából és így kvázi megszűnik létezni!

Az információk a céges kömyvelőnktől származik (10 éve itt élek kint).

goto10 2016.12.09. 21:52:05

@David Hopwood: Szegeny luiz viagra, mi lesz igy a jatekszerevel? :D

stikasz_1 2016.12.09. 22:11:21

@goto10: Viera csak szeptembertől tulajdonos, előtte az orosz nevű Artem egyik cége a sok közül volt a kizárólagos tulajdonos.

stikasz_1 2016.12.09. 22:12:31

@David Hopwood: Köszi! Én is utánakerestem azóta, hááát, igen. Ég a ház, de azért minden oké. Nyilván van rá magyarázat, a Kairos már rég nem is ott működik, mert brexit, ennek nincs jelentősége, satöbbi.

Fanto 2016.12.09. 22:13:36

@stikasz_1: @David Hopwood:

Wow.. Srácok, miket hoztok itt össze.... ill. mit bányásztatok ki. Ezek még a végén lerántják a rolót :-) A sok tagnak, aki még reménykedett, hogy hátha lesz valami, meg beadják, hogy sajnos nem jött össze gyerekek, Ennyi volt. Köszönjük az együttműködést - (meg főleg a zsét), ez van. De ajánlunk egy új pilótaját... vagyis új hatttalmas lehetőséget, lehet jelentkezni a pénztárnál. :)

Közben Laci bá pár hónappal ezelőtti előadása lefutott a háttérben.

Azt mondja, még Welness-t nem ismert, de majd most ha a kajirosz.. Elmondja, hogy csak ő és felesége 2 silvert és egy goldot vásárolt. (A fia az egy külön történet, ők is beletehettek jó pár százezret).

No kérem a 3 csomag kb. 840 ezer volt, gépek amortizációja eddig (alső hangon) 50-100 ezer, áramszámla 20-40 ezer, konferenciák látogatása, ha voltak néhány tízezer, ez pénzben kb. egy millió mínusz + a sok időpocsékolás és összetört álmok....

De visszatérve a mínusz egymillára, abból kijött volna néhány wellness, meg még maradt volna az ünnepi menüre, nem beszélve, hogy a keserűség meddig kíséri el őket?

Yoyoyo 2016.12.10. 00:21:44

@stikasz_1: Figyu nem az AGC volt a Kajrosz saját vállalata?

David Hopwood 2016.12.10. 00:37:34

@Yoyoyo: Igen, a kajrosz saját pénzügyi "intézete".

Zoltán Gajdács 2016.12.10. 10:10:01

@stikasz_1: Írtad: "Viera csak szeptembertől tulajdonos, előtte az orosz nevű Artem egyik cége a sok közül volt a kizárólagos tulajdonos." Ez tévedés, összekeversz bizonyos dolgokat!

Artem GREBINNYK 2015. április 23.-án lemondott, mint igazgató és ettől a naptól kezdődően Luis Miguel Vieira lett a cég igazgatója és nem a tulajdonosa. 2016. szeptemberében a cég székhelye változott meg.

A Kairos Technologies Limited tulajdonosa a Finapo Ltd. egy "alvó" vállalat.
A Finapo Ltd.-nél Artem GREBINNYK jelenleg is igazgató.

stikasz_1 2016.12.10. 11:18:44

@Zoltán Gajdács: Te tévedsz, szerintem, de ezen nem veszünk össze.:) A második szeptember 16-i bejegyzést nézd, ahol a Finapo shareholding 1000-ből 0 lesz, Viera pedig 1000. Ja, és a decemberi kivezetésnek ott van a teljes dokumentuma, igazgató Viera, értesítési név: Artem Grebinnyk...

eberci 2016.12.10. 11:27:48

cc-org.com már be se jön, facebook oldala már megszüűnt, tulajával nem tudom mi lehet, de már a végét járják nagyon.

Zoltán Gajdács 2016.12.10. 11:38:10

@stikasz_1: Én az "Endole" oldalát néztem, ott jelenleg is a Finapo Ltd. a tulajdonos. Engem ez tévesztett meg! Bocsika! Valóban úgy lehet, ahogy Te írtad.

kolomparrikardo99 2016.12.10. 13:20:32

Sziasztok!

Questrával kapcsolatban: állítólag a hozam nem garantált alapvetően, viszont lehet hozamgaranciát kötni a DAS biztosítónál (ebben az esetben kicsit kisebb hozamot ígérnek). Ezt mondta a debreceni ismerősöm, aki ebbe a piramisba (is) be akar szervezni. Azt csak halkan megjegyzem, hogy anynira irritál a dumája, annyira rámenős, hogy előbb-utóbb elküldöm a qrva anyjába (de addig még próbálom minél több becsapható ismerősének felnyitni a szemét).
Továbbá azt is állítja, hogy auditált cég ez:)
A hivatalos honlapjukon pesze erről én nem találtam semmit. Olyan lehet ez a DAS biztosító, mint a Kairosnak a Nissan meg a Sony? Értsd. hazugság, ezért a jogi következményektzől félve nem merik kitenni a honlapjukra, csak a hálózatépítők nyomatják ezt a dumát. Szeirntem így van, de ennek még nem néztem utána laposabban.

Fanto 2016.12.10. 14:57:33

@kolomparrikardo99:

Józan ésszel gondolkodva, van normális biztosító, amelyik egy ilyen társaság 'befektetéseit' biztosítja? VAn egy Questra nevű társaság, ami azt állítja, hogy megnégyszerezi a pénzed egy év alatt (mert a heti 6% hozam ezt jelenti) és talál biztosítót, aki ezt biztosítja?

Nem nehéz belátni, hogy ilyen nincs.

Akkor mire hivatkozhatnak biztosítás gyanánt?
Érdekes mondat található a magyar oldalukon erről:

www.questra-hungary.com/

"2012. jún. 6-án egy saját 5 millió eurós biztosítási alapot hoztak létre, hogy a partnerek befektetéseit biztosítsák."
Több baj is van ezzel az állítással, de most csak maradjunk a "saját biztosítási alap" - nál. Egy társaság, amely a normális hozamok 50-100 szorosát ajánlja, mégis MLM-ben építkezik, egy rakás pénzt ígérve azoknak, akik berántják az újabb ügyfeleket és ez a társaság saját magát biztosítja, illetve saját maga által létrehozott 'biztosító' biztosítja az ügyfeleket. :D

Ez a biztosítás dolog tehát kb. annyira biztos, mint a 300% hozam. Csúnya nagy blöff mindkettő, de arra sem sokat tennék, hogy aki befizet az atlantic gam vagy questra nevezetű társaságnak bármit is, az a befizetett összeget tehát csupán a tőkét hozam nélkül, vagy akár egy részét is viszontlátja.

István Erdős2 2016.12.10. 15:10:53

Törlitek az előző linket. Valaki lefordítja a dec 9-i bejegyzés alatt az angol nyilvántartásban szereplő változást? beta.companieshouse.gov.uk/company/09152272/filing-history.

Zoltán Gajdács 2016.12.10. 16:12:33

@István Erdős2:

Ahogy azt már @David Hopwood: fentebb jelezte kezdeményezték a cégtörlést.
Konkrétan: 2016. november 25. napján Luis Miguel Vieira kérte a cégbíróságtól a Kairos TECHNOLOGIES LIMITED cégjegyzékszám: 09152272. törlését a névjegyzékből.

Az nekem is feltűnt, hogy kapcsolattartóként, miért Artem GREBINNYK neve lett megadva, mert ahogy @stikasz_1: írta ez év szeptemberétől már Vieira a cég tulajdonosa.

Artem GREBINNYK 2015. április 23.-ig volt a Kairos igazgatója és a Finapo Ltd. 2016. szeptemberéig a Kairos tulajdonosa. A Finapo Ltd.-nek Artem GREBINNYK jelenleg is az egyik igazgatója.

Én is kérdezem: Ha Artem GREBINNYK 2016. április 23.-tól már nem igazgató a Kairosnál és 2016. szeptembertől a Finapo Ltd. már nem tulajdonosa a Kairosnak, akkor miért Artem GREBINNYK lett megadva kapcsolattartónak?

Fanto 2016.12.10. 16:14:16

@István Erdős2:

Ez a kairosplanet cégtörlési kérelme Vieira aláírásával, ha jól látom. A nyomtatvány, melyet a kajroszplanéta igazgatójaként aláírt, nyomatékosan figyelmezteti, hogy ennek a dokumentumnak a másolatát küldje el minden érintett félnek 7 napon belül, akivel a cég kapcsolatban áll, ennek elmulasztása bűncselekmény. Kíváncsi leszek, hogy a tagok meg fogják-e kapni a kajrosz cégtörlési kérelmének másolatát. :)

Magyar kajrosz csoportoknak vagy akár egyéneknek, akik kárusultjai ennek a bandának, jelezni kellene rendkívűl gyorsan az angol hatóságok felé, hogy tartozik részükre a cég. De hogy hogyan, milyen formában, ahhoz valaki joghoz értő és némi angol tudással rendelkező személyt kellene megkérdezni.

Fanto 2016.12.10. 16:24:37

@David Hopwood: Talán a könyvelőd tudna segíteni, ha valaki(k) megkeresi, hogy mit tegyen a jelen helyzetben, meg hogy van-e értelme egyáltalán.
Ha valakik, akkor az angolok meg tudják szorongatni Vieira és bandájának mogyoróit, vizsgálatot, eljárást indítanak a csalók ellen, amivel valahová eljutnak, esetleg kimondják, hogy csalás történt, így a magyar hatóságok és károsultak is előbbre lennének az esetleges feljelentések, kártérítési igények terén pl. a magyar főkolomposokkal szemben.

Vierától, otokártól már visszaszerezni bármit is nem hiszem, hogy lehet, de a magyar gyuszikát, zsuzsikát és társait, akik kitudja hány tízmilliót zsákmányoltak, még lehet esély utolérni.

David Hopwood 2016.12.10. 17:14:45

@Fanto: Rendben, hétfőn rákérdezek nála és majd megírom, hogy mit mondott.

Nekem így hirtelen az a kérdésem, hogy mi lesz azzal az 50-60 millió fontos adóssággal, amit a cég maga előtt görgetett.

Zoltán Gajdács 2016.12.10. 17:32:46

@Fanto: Nekem az a véleményem, hogy a Kairos TECHNOLOGIES Ltd. , mint cég iránt előterjesztett törlési kérelem önmagáért beszél. Ez már csak idő kérdése és törlésre kerül!

Jó kérdés, hogy mit tegyenek, tehetnek a hazai károsultak?

Én személy szerint azt tanácsolom a károsultaknak, - ha továbbra is reménykednek valami pénzben - hogy csalás miatt tegyenek feljelentést ismeretlen tettes ellen. A feljelentésben viszont név szerint jelöljék meg annak a személynek a nevét, aki szerinte becsapta, megtévesztette, vagy tévedésbe ejtette.

Fontos, hogy ezzel nem veszít semmit, csak nyerhet rajta!!!

Megértem, ha valaki a barátot, családtagot stb., nem akarja feljelenteni, ez érthető dolog! De bizonyára vannak olyan esetek, amikor a károsultat egy számára idegen személy léptette be, vagy vett rá a belépésre. Mindenki úgy dönt, ahogy akar! A Kairos rövid időn belül meg fog szűnni, ez már tény kérdés.

Kedves Kairos Partner! Segíteni szeretnék neked a döntésben. Arra már feleslegesen vársz, hogy a Kairos neked bármit is fizetni fog. Miért? Mert kérték, a cég törlését a nyilvántartásból.
Két dolgot tehetsz:
1. Beletörődsz, hogy becsaptak, vagy bármilyen okból kifolyólag már nem fizetnek neked, ezért nincs is értelme ár a géped bekapcsolására. Vagy...
2. Lényeges, mert van rá esélyed!!!! Feljelentést teszel csalás miatt!!! Nem piramisjáték szervezése miatt, hanem CSALÁS MIATT!

Ez a lépést, ha megléped - tájékoztatva a csaló személyt erről a tényről - még az se kizárt, hogy önként visszaadja a pénzed, hogy elkerülje a bajt. Fontos, hogy ne ess tévedésbe, zsarolni nem szabad!

Ami 100% hogy biztos! Ha nem lép, akkor elfelejtheted a befizetett pénzed!

Ne tévesszen meg semmilyen mellébeszélés, hogy nem tartottak fegyvert a homlokodhoz. A csalás megállapításának nem feltétele az, hogy fegyvert tartsanak a homlokodhoz! a csalás megállapításának törvényi feltétele a jogtalan haszonszerzés végett mást:
- tévedésbe ejteni,
- vagy tévedésben tartani,
- és ezzel kárt okozni.

Aki az előbb felsoroltakat elkövette,az csalást követett el.
DÖNTS HELYESEN!!!

Zoltán Gajdács 2016.12.10. 17:39:51

@David Hopwood: Ez az adósság már több, mint egy éves adósság, amit a csomagokat vásárló partnereknek kellene részben bérleti díjként, másrészt egyéb bónuszként megfizetni. Ma már ez az összeg jóval magasabb lehet.

A partnerek részéről szinte reménytelen visszaperelni, visszakövetelni a befizetett összeget, mert már lenyúlták azt.

Erre mondom én azt, hogy csalás miatt kell feljelentést tenni ismeretlen személy ellen, de megjelölve azt a személyt, aki becsapta a feljelentőt, megjelölve azokat, hogy mivel tévesztette meg, hogy belépjen.

HYIP 2016.12.10. 18:25:47

Annyit szeretnék segíteni a magas hozamokot ígérő befektetésbe invesztálóknak(mert már tudjuk, hogy olvassák), hogy a megtakarított pénzük Maximum az 5%-át fektessék be!!!Én évek óta ebben utazom, és nagyon sok tényezőt meg kell vizsgálni mielőtt befizetünk. Nem vagyok hálózat építő csak hazardírozó befektető. A Kairosba még viszonylag az elején léptem be, kb 4 hónapja ment.Már az elején tudtam, hogy parasztvakitás, de kalkuláltam, és kb 1 évet jósoltam neki.4,5 hónap alatt 0-n vagyok, ebben szinte biztos voltam, hogy ennyi ideig még menni fog.A Questrat fokozottan kockázatosnak tartom, és nem is tettem bele egy fillért se, pedig már augusztus elején a látókörömbe került. Szóval még egyszer. Csak óvatosan az ilyen bizniszekkel.

goto10 2016.12.10. 18:50:06

@HYIP: Ezek nem befektetesek, hiaba hivjak annak. Az adot is befizetted rendesen a beveteleid utan?

HYIP 2016.12.10. 19:09:26

goto10. Igazad van. Ezek nem befektetések hanem beruházások. Nagyon sok adót fizettem már én a magyar államnak, szóval nincs nekik semmi bajuk velem.

Fanto 2016.12.10. 19:43:44

@HYIP: @goto10:

Nekem nincs sok bajom HYIP hozzáállásával, mivel ez kb. olyan, mint a lottó, vagy rulett, esetleg a kaparós sorsjegy.
HYIP: Ha nem szervezel be senkit és nem tömöd a fejét hazugságokkal - mint pl. Attila, aki VIP ajánlatként, tuti-ként adta elő a questra -t - akkor szerintem nincs gond. Bár illegális, de szinte mindig csak utólag és a törvény nem bünteti, ha valaki mégis részt vesz benne, de mást nem szervez be.

A baj az Attila- Vili - Lakos félékkel van, akik a szerencsétlen, hiszékeny embereket belerángatják ezekbe a szutykokba.

@David Hopwood: Köszönet, ha megteszed a károsultak előtt, helyett, mellett.

Kedves kairos tagok! Nem furcsa, hogy a cégetek törölteti magát és erről ti egy hangot sem hallottatok? Nem fura, hogy kajirosz 2.0, meg előőre a dicső jövő felé és hasonló dumák mellett a cég hamarosan megszűnik?
Tudom erre majd jön, hogy Amerikában él tovább, meg hasonló szöveg, de ez parasztvakítás csupán.

Még most sem esik le, hogy honnan kaptok valódi és hasznos infókat, míg a 'partneretek, akinek odaadtátok a nem kevés pénzetek' a nagy és dicső kajirosz minden eddigi ígérete valótlannak bizonyult?

icipicicsipa 2016.12.10. 19:48:31

@Fanto:
"Kedves kairos tagok! Nem furcsa, hogy a cégetek törölteti magát és erről ti egy hangot sem hallottatok? "

Akkor nem lesz Kairos telefon sem webáruházból? :(
Pedig Karácsonyra megleptem volna magam eggyel, annyira bejött, de most akkor nem cserélem le ez a gagyi P8 Lite-ot egy olyanra.

HYIP 2016.12.10. 19:57:17

Köszi Fanto a hozzállásod. Még szeretnék üzenni a Kairosoknak, hogy már feleslegesen ne csináljanak maguknak áramszámlát a gép futtatással mert a Kairos már soha nem fog fizetni. 15 hasonló programba vagyok és láttam már falon pókot.

Fanto 2016.12.10. 19:58:08

@icipicicsipa: :D

Sőőt, ezt nézd:

www.kepmegoszto.com/201612101951/f-584c4ea0e48ea-2016-12-10_184835.jpg

A mai kijevi bemutatón a kajroszpéj, vagy a google indexelő számára Kairos Pay kártya . Photoshopolni már tudnak a skacok vagy valamilyen ingyenes szoftverrel csinálták inkább. :D

Ráadásul a Székely Bandi kontúrját vélem felfedezni a mesemondó szerepében.

Csoda egy cég azért, tegnap cégtörlési kérelem Angliában, ma meg a nagy jövő vázolása egy konferencijén a saját bankkártya (mesével) bemutatóval. :D :D

HYIP 2016.12.10. 20:10:28

Én még mindig azt nem értem, hogy ki a fax tesz még mindig bele pénzt. Meg ki az a büdös paraszt aki beszervez, holott tudja, hogy a jutalékát nem kapja meg.

kormoczil 2016.12.10. 20:10:54

A kairosz tagok mindenhol 15% SZJA-ról beszélnek, mint külföldről származó jövedelem. De mivel ez nem bérjövedelem (a NAV állásfoglalás szerint sem), ezért még 27% EHO-t is be kell fizetni, aki nem teszi, annak az adóhatósággal gyűlik meg a baja. Remélem ez minden kairoszosnak világos.
Többször előkerül, hogy a "Kairos minden év végén jövedelemigazolást állít ki", amellett hogy egy ilyet sem láttam és nem hiszem el hogy így van, ha mégis így lenne, akkor az is törvénybe ütköző.

goto10 2016.12.10. 20:21:24

@HYIP: En ugy latom, hogy azert is probaljak a karosultakat nyugtatni, hogy azok majd ne tegyenek feljelentest (vagy ne gyujtsak fel a hazat/kocsijat), folyamatosan jonnek az infok (webshop, kayrossz2, kayrossz pay, konferenciak, stb), igy mindenki kivar, mit lehet tudni - kozben meg uj piramisokba is be lehet szallni, hatha az mar tenyleg hoz valamit.

HYIP 2016.12.10. 20:22:02

Az elején ePayment-re utalták a pénzt. Az meg szinte láthatatlan. Adtak Mastercardot. Ki ment az ügyfél Ukrajnába, levette a pénzt. Na ezt adóztasd meg.

HYIP 2016.12.10. 22:16:38

Én még mindig csak azt akarom sugallni a "beleteszemmindenpénzem"embereknek, hogy nem szabad. Max 5 %, és akkor nagy baj nem érhet. Bocs de próbálom védeni az agymosottakat.

Xlendon 2016.12.10. 23:03:58

@HYIP: De 5%-ból a többség nem tud normális csomagot venni. A másik meg, hogy ha már ráharapott, akkor már csak a nyereség lebeg a szeme előtt, és így minél többet beletesz, annál nagyobbat kaszál -- gondolja.

HYIP 2016.12.11. 01:18:32

Xlendon. Nagyon jól leírtad, hogy hogyan is épül fel a Ponzi séma. Az emberi kapzsiság tartja életben , de a végén kipukkan. Nagyon oda kell figyelni, hogy mikor lépsz be.

Katy Orosz 2016.12.11. 08:00:32

Tegnap este megkeresett egy Kairosz-tagaz , ingognito.Persze nem ismerte be hogy kanallal ette meg a sz....rt egy biblia predikalo-imadkozo -lelkizo- alkoholista es ongyilkos jelolt , hivo ember es haver kezebol , viszont olvasoja a blognak.Szerintem o is be lett szervezve ket latomas kozott . Na de mar nem meno Kairosz befekteto lenni, sot! szegyellte is magat.De inkabb duhos volt az alakra, kerdezte ha tudni lehet mennyi penzt kaptak a sponzorok mult honapban, ugyanis neki megigerte ez az alak, hogy a decemberipenzeibol visszaadja neki !!!!!! a befizetesi dijat!!!Nahat, ez besz.......rt, es fel mar az utcan jarni.Valaki masnak vannak ilyen jelzesei?Mert azt jelenti hogy szorul a hurok es jonnek a hatbavagasok.

vajkay 2016.12.11. 15:13:56

@Fanto: cc-org volt talán a legszánalmasabb mind közül. ő fenyegetett is. aztán hol van most? :)

vajkay 2016.12.11. 15:17:31

@vajkay: most nézem, facebookról is eltűnt.

kormoczil 2016.12.11. 16:04:44

@vajkay: Igen, kb. két hete. Az elkövető (Nagy Attila) profilja: www.facebook.com/profile.php?id=100005743599048

kormoczil 2016.12.11. 16:08:34

Sajnálom, de ez megint politizálás lesz: index.hu/belfold/2016/12/10/valaki_megmondja_hogyan_kommenteljenek_a_bekes_megyei_fideszesek
Ugyanazok a szófordulatok, amik a Kairos fanoknál... az említett képviselő ellen eljárás folyik, de a támogatók szerint ezek "újabb alaptalan rágalmak", stb.

vajkay 2016.12.11. 17:40:10

élesedett a következő poszt :) kissé általánosabb, de remélem sokaknak segítséget nyújthat.

kairos-figyelo.blog.hu/2016/12/11/mi_a_kulonbseg_az_mlm_es_a_piramisjatek_kozt

Fanto 2016.12.11. 19:37:13

@vajkay: :D Hát igen, sehol.

Ha lenne bennük némi becsület, akkor kiállnának és elmondanák a mostani, valódi tapasztalataikat azok, akik gyalázkodtak, minősítgettek.

Nagy Attila miért nem csinál egy videót, ahol elmondja, hogy ezt csúnyán benéztem, tévedtem, stb... sokat nőne sokak szemében, de így csak egy szánalmas, buta, piti kis csaló, aki azt képzelte magáról, hogy milyen okos.

Fanto 2016.12.11. 19:47:45

@HYIP: Olvastam a blogod, tanulságos és érdekes volt számomra. Egy új világot nyitottál meg előttem. Bár nem tudom milyen világ az, meg nekem úgy tűnik, hogy nagyon ingoványos talajon kellene evickélnem, ahol bármikor elnyelhet a mocsár, de persze lehet, hogy ki lehet tanulni ilyen környezetben is a felszínen maradást. Az én idegeim nem hiszem, hogy bírnák túl sokáig, de legalább tudom, hogy van egy ilyen világ is, ahol egyesek létezni tudnak.
Így már sokkal jobban értem a hozzászólásaid is.

A Questrás/Atlantic gam - os cikked meg különösen jó, többször is linkeltem már korábban. Közben rájöttem, hogy te írtad.

Továbbra is nagyon ajánlatos elolvasni, akinek eszébe jutott, hogy ebbe a dologba akar pénzt invesztálni.

bitpenz.blogspot.co.uk/2016/08/egeszen-biztosan-csalas-questraes-es-az.html

Marianna Imre 2017.01.08. 21:05:51

@Xlendon: Székely András egy szélhámos, hazug senki... Nekem személyes ügyem volt vele, amit Nekem segített, 10 perc elteltével a szemembe letagadta....

Ez a Székely András találmánya, tudnátok segíteni, hogy mit tud ez a Kékszinfonia.....? nem merek ráklikkelni.... ezt minden Kairos tagnak szeretettel ajálja.... amikor szóltam az embereknek, hogy szerintem ezzel tünteti el a nyomokat, azonnal felhívott, és leszídott.... www.kekszinfonia.hu